Álmatlanságban szenvedek. nap közben kótyagosan járok kelek éjjel pedig ébren agyalok ágyamban miközben Attila szuszog ( mondjuk most kifejezetten horkol ) mellettem.Véleménye eme meglátásomról annyi: éjjel aludni kell nem hallgatózni.
Igaz ma délután eldőltem kicsit mert azért én sem bírom a nemalvást. Úgy éjfél felé magamhoz tértem, mondván: Hurrá kialudtam magam....Egy pillanatig nem igazán tudtam mi van, mert az étkezőben égett a villany, laptop halkan zümmögött, a tévében valami romhalmaz verdát kalapáltak, életem párja pedig teli torokból horkolt a másik szobában. Körbejártam lekapcsoltam kikapcsoltam bezártam levettem és feltettem, mire volt éppen szükség. Fogmosás meg pisilés után bebújtam, az akkor már csak szuszogó pasim mellé. Hozzá bújtam mert mégiscsak úgy jó aludni. Illetve jó lett volna, de tökre kialudtam magam így csak forgolódtam.
Hangos sóhajjal másztam ki mellőle, hogy asszondja: nekiállok bejglit sütni. Mert most pont van rá időm is meg ingerem is. Aztán rájöttem dióm nincs darálva, és ugye éjjel van, nem zörgünk. Akkor laptop bekapcs, facebook beizzít, nézelődjünk. Eszembe jutott egy blog rákerestem...diszkréten kuncogva olvastam az írásokat. Szabad szájú, életszagú, igazi fene gyerek, izé lány írás. Belekukkoltam más blogokba is, de zömmel szenvelgés és önsajnálat volt benne így hamar elveszítettem érdeklődésemet irántuk.
Viszont kedvet kaptam az íráshoz.
Cigire és kávéra gyújtottam, mondván essünk neki. Régebben írtam meséket gondoltam folytatom, de az az álmodozós korszakomból voltak, és most nem álmodozunk hanem a realitások talaján maradunk. Gyermeki énemet háttérbe szorította a cinikus felnőtt.
