Érd ek

Ma reggel egy Wookie vezette a buszt. Illetve egy sofőr bácsi aki szerintem egyenes ági leszármazottja lehet eme nagyszerű lénynek. Abban reménykedtem, hogy elvisz legalább a halál csillagig, de csak a Róna utcáig fuvarozott.

 Gondoltam írok egy eszmefuttatást az Irígységről vagy a szingliségről, de nincs kedvem....

Ma elballagtam a gégedokihoz, mert a két hónapja lezajlott hangszalag gyulladásom óta rekedtebb vagyok a saját átlagomnál is. Anyukám minden egyes alkalommal megkérdezte a telefonba: Már megint beteg vagy? Persze azóta csak náthás voltam, de már nekem is feltűnt hogy a hangom megváltozott. Így beültem a székbe és nagy ÁÁÁÁÁ-t mondtam.

Húzták már ki a nyelveteket miközben egy tükörrel piszkáltak a torkotokban? Nem jó érzés.

A diagnózis is megszületett: Hangszalagjaim bevérezve, és van rajta egy csomó. Vagy kitüremkedés vagy micsoda. Semmi komoly mondta a doki, de gége diétára kell magam fogni.

Ez azt jelenti, semmi csípős, semmi túl meleg, fűszeres, hideg vagy irritáló. Ja és hagyjam abba a cigizést is.

Gondoltam, az eleje menni fog, bár a csípős paprikáról nehezen mondok le, na de a cigi. Az lesz a fájdalmasabb.

Jaaa és nem beszélhetek, csak a legszükségesebbeket. :)))) Ez lesz a legnehezebb. :)))

Megértem a vegetáriánusokat. Finomak a zöldségek. De a frissen kirántott csirkecombbal semmi nem veheti fel a versenyt.

Minden családban vannak legendák, a család tagok aranyköpéseiről, vagy szituációkról amit idegenek nem értenek, nekünk meg elég egy szó vagy mondat, és máris hangosan röhögünk.

Ilyen van a mi családunkban is jócskán. Az egyik kedvencem Karácsonyhoz kapcsolódik.

Sok sok évvel ezelőtt amikor még gyerekek voltunk valamilyen apropóból elutaztunk a nagyszüleimhez karácsony előtt. Szent nap, vagyis december 24.-én érkeztünk vissza csomagokkal és jó sok kajával megpakolva a nagyitól. Abban az időben vidéken ha nem volt kerted akkor december 24.-én már sehol nem lehetett fenyőt kapni. Apu elindult valamikor délelőtt, hogy Ő most aztán isten bizony, szerez valahonnan egy fenyőt, mert micsoda dolog, hogy a karácsony, karácsonyfa nélkül legyen megtartva. Telt múlt az idő, mi már kipakoltuk a bőröndöket, megterítettünk, az étel meleg volt, a tévében Jézus élete ment, húzták az angyalok a csengettyűket. A karácsonyfa díszek szépen elővéve tornyosultak a szoba közepén. Lassan besötétedett apu sehol. Kissé izgultunk, hogy talán kivágta a város főterének legnagyobb fáját miközben elkapták, és most a fogdán várja a bejglit, amikor hazaért apám az arcán boldog mosollyal. " Hoztam fát! Felkiáltással becipelt egy valóban jelentős méretű fenyőt.

Kissé gyanús volt a dolog már akkor mert valahogy a színe nem az a megszokott sötét zöld fenyőszín volt, hanem néhány árnyalattal haloványabb. De örültünk neki.

Hamar fel is állította a szobában, majd győztes mosollyal levágta az ágakat összekötő madzagot.

Ebben a szent pillanatban a fa teljes pompájában kibontakozott......volna ha lett volna neki ilyenje. De a fa nem volt sem fenyő formájú, sem szépségű. Néhány kóbor össze-vissza álló ág, rajtuk itt ott kopasz foltok, mert hiányzott a tűlevél. Az egyik oldalon pl az ágak hiányoztak...

Apu büszkén szemlélte a fát, anyu sírógörcsöt kapott majdnem, de erős asszony, és csak azért sem sírt, mi gyerekek, pedig nem szóltunk semmit. Tulajdonképpen döbbent csend volt.

Anyukám ennyit mondott: De Jani........ezt viszont olyan jelentőségteljesen, hogy apu kivonult a konyhába rágyújtani ( akkor még dohányzott).

Sarokfenyő.....rikkantott fel anyám.-Gyerekek mennyi díszünk van?- kérdezte anyu.

-Sok.-válaszoltuk kórusban.

- Na, akkor mindet a fára. Adta ki anyám az utasítást majd kivonult Ő is apám után a konyhába.

Én akkor kissé sajnáltam apámat, mert anyám hátán látszott, most leszedi a keresztvizet róla. Csendben dolgoztunk Hajnalka hugommal, és közben hallgatóztunk mi történhet odakinn.

De semmi.

Minden díszt felraktunk, néha anyu vagy apu bejött megszemlélte a művet. Mikor készen lettünk kitört a vacsora. Majd az ajándék osztás.

Majd a sütizés a fa mellett a szobába.

Mindez halk beszélgetés örömködés és hangos ózások közepette. ( Ózás: hangos sóhaj szerű hang, ami a finom kajának és az ajándékoknak szólt)

Néztük, néztük a fát jobbról is meg balról is. Majd anyám megszólalt. -Istenem de rondaaaa....

-Az ronda. Ismerte el apám.- de szerezz te karácsonykor szebbet.

- Viszont sok rajta a dísz.- válaszolta anyám.

-Ez a fa egyetlen előnye.- mondta apám.

Majd összevigyorogtunk.

Meg hangosan is röhögtünk.

Azóta minden karácsonykor felemlegetjük a történetet.

Boldog karácsonyt mindenkinek :D

Van egy kávézó a  Várban. Meleg, barátságos hely. Egyedi bútorokkal isteni kávéval. A falakon Budapestről készült fekete-fehér fotókkal. Saját asztallal, ami valahogy mindig szabad ha arra járok.

Kaptam törzsvásárlói kártyát, mert hisz törzsvásárló vagyok. Egy kávé függőnek maga a mennyország.

Szeretem.

Álmatlanságban szenvedek. nap közben kótyagosan járok kelek éjjel pedig ébren agyalok ágyamban miközben Attila szuszog ( mondjuk most kifejezetten horkol ) mellettem.Véleménye eme meglátásomról annyi: éjjel aludni kell nem hallgatózni.

Igaz ma délután eldőltem kicsit mert azért én sem bírom a nemalvást. Úgy éjfél felé magamhoz tértem, mondván: Hurrá kialudtam magam....Egy pillanatig nem igazán tudtam mi van, mert az étkezőben égett a villany, laptop halkan zümmögött, a tévében valami romhalmaz verdát kalapáltak, életem párja pedig teli torokból horkolt a másik szobában. Körbejártam lekapcsoltam kikapcsoltam bezártam levettem és feltettem, mire volt éppen szükség. Fogmosás meg pisilés után bebújtam, az akkor már csak szuszogó pasim mellé. Hozzá bújtam mert mégiscsak úgy jó aludni. Illetve jó lett volna, de tökre kialudtam magam így csak forgolódtam.

Hangos sóhajjal másztam ki mellőle, hogy asszondja: nekiállok bejglit sütni. Mert most pont van rá időm is meg ingerem is. Aztán rájöttem dióm nincs darálva, és ugye éjjel van, nem zörgünk. Akkor laptop bekapcs, facebook beizzít, nézelődjünk. Eszembe jutott egy blog rákerestem...diszkréten kuncogva olvastam az írásokat. Szabad szájú, életszagú, igazi fene gyerek, izé lány írás. Belekukkoltam más blogokba is, de zömmel szenvelgés és önsajnálat volt benne így hamar elveszítettem érdeklődésemet irántuk.

Viszont kedvet kaptam az íráshoz.

Cigire és kávéra gyújtottam, mondván essünk neki. Régebben írtam meséket gondoltam folytatom, de az az álmodozós korszakomból voltak, és most nem álmodozunk hanem a realitások talaján maradunk. Gyermeki énemet háttérbe szorította  a cinikus felnőtt.

Szorosan átöleltem mikor hazaért. Mert két napja nem láttam, és mert szeretem forró bőrét. Illatától részegülök. Belehajtottam fejem vállgödrébe és mélyet szippantottam tiszta semmivel össze nem hasonlítható illatából. Lábaimból kiszállt az erő. Mosolyogtam, mert ilyenkor muszáj mosolyogni. Kezei derekam köré fonódtak. Éreztem erős, mégis finom fogását. Azt mondja fél hogy összetör. Mintha olyan törékeny lennék. Még jó hogy átölelve tartott, hiszen alig bírtam talpon maradni. Lélegzetem megakadt amikor megcsókolt. Puha meleg szája az enyémre tapadt. Megértettem a "forró csók" kifejezést. 

Csók közben keze felkúszott gerincemen, és a hajamba túrt. Enyhén megszorította nyakszirtemet. Csak, hogy fokozza az élvezetet. Szorosan hozzásimultam, mert egész testét érezni akartam.

Lassan csillapodott a mámor. Kibontakoztam öleléséből.

Szia-mondtam. Jó hogy itt vagy.

Szia- mondta. Jó hogy itt vagyok.

Egyszer, nagyon régen egy karácsonykor Mikulás éppen hatalmas ajándékosztó körútjára készülődött, de problémák merültek fel. Négy manó segítője beteget jelentett, a segédmanók pedig nem tudtak olyan gyorsan ajándékot gyártani, mint a főállásúak. Mikulás ekkor érez te meg igazán, hogy itt még bajok lesznek. Aztán Mikulásné váratlanul bejelentette, hogy kedves édesanyja náluk tölti az ünnepeket. Ez egy kicsit kiborította a már amúgy sem nyugodt öreget. Amikor kiment, hogy befogja rénszarvasait, rá kellett döbbennie, hogy három közülük vemhes, kettő pedig a kerítést átugorva ismeretlen helyre távozott. Most már meg nagyobbra nőtt a stressz. A szán megpakolásához kezdett,de az oldalsó merevítő eltörött, az ajándékos zsák a földre esett, tartalma pedig ripityára tört. A síráshoz közel álló Mikulás, hogy idegeit megnyugtassa, a konyhába ment egy csésze kávéra és egy kupica pálinkára. Amikor rájött, hogy a manók eldugtak kedvenc pálinkás butykosát, csalódottságában ezer darabra törte a kávéscsészéket. Seprűért ment, hogy összesöpörje a szilánkokat, de az egerek már rég szétrágcsálták a ritkán használt házi szerszámot. Ettől aztán már totál paff lett szegény Mikulás. Ekkor szólalt meg a csengő. Mikulás kissé totálkárosan indult ajtót nyitni, ahol egy angyalkát talált egy hatalmas karácsonyfával a kezében. Az angyalka nevetve köszöntötte:
- Boldog karácsonyt, Mikulás! Hát nem csodálatos nap a mai? Elhoztam neked ezt a gyönyörű fát. Nézd, milyen szép! Hova állítsam?
Nos, így alakult ki az a hagyomány, hogy a karácsonyfa csúcsára mindig egy angyalkát húznak...

Kismama feküdt a műtőasztalon. Törte a magyart, hiszen Kijevből származott. A férje Moszkvában született. Ő sportolni, a férj üzlet miatt érkezett Budapestre. Itt ismerkedtek meg és szerettek egymásba. Most várták első gyermeküket aki nagy nehézségek árán fogant meg.

Gyönyörű kisfiú Viktor. Ahogy egy győzteshez illik.

Szeretem az ilyen "véletleneket".

:)

Le vagyok tolva.

Mert már régen írtam, meg különben is. Csak úgy mert megérdemlem.

Gondoltam leírom, csak úgy magamnak az elmúlt hónapokat, de aztán másképpen döntöttem. Mert már megbeszéltük, és különben is ha azt mondtam meg van bocsátva akkor mi a fenének felemlegetni. Mert akkor sok mindennek hívhatjuk de megbocsátásnak nem. Szerintem. Így aztán mivel új lapot kezdtem életem történetében az elmúlt dolgokat nem bolygatjuk. Mint már mondtam azért mert jelenleg nem sok jelentősége van. 

Meséltem már, hogy az ősz a kedvenc évszakom? Nem? Akkor itt az ideje.

Szeretem nézni ahogy minden a télre készülődik. A levegő egyre csípősebb, az emberek egyre jobban felöltöznek. Sálakba nagy kabátokba bugyolálják magukat. Alig másfél hónap múlva itt a karácsony. Már most bombáznak minket karácsonyi dalokkal, és ugyan még egy nyamvadt mikulással sem találkoztam, (még kirakatban sem) de a levegőben ott az ünnep. Persze fanyalgók vannak, mert ugye a karácsony az elveszítette varázsát, lévén üzlet lett az is. De csak akkor ha beállsz a sorba. Nem muszáj neked is azt tenned amit a többieknek. Fanyalogni sem muszáj, hisz az is divatos lett manapság. Mindenért panaszkodunk. Ha esik, ha fúj a szél, ha süt a nap, ha hideg van vagy ha meleg. teljesen mindegy miért. Panaszkodunk mert nem figyelnek ránk, panaszt hallok ha ne adj isten valaki megkérdezi mi újság. Semmi nem jó. Közben meg azt hazudjuk, húúú de jó nekünk. Meg tulajdonképpen boldogok is vagyunk. Csak élvezni nem tudjuk azt ami van. Kőkeményen szelektálunk. Kivel mit és hogyan csinálunk. Mert MI és csakis mi vagyunk azok, akik körül az egész naprendszer forog.

A kedvencem persze az amikor a magukat másképpen gondolkodónak (modernül: ezoterikusoknak) mondók a szeretetről beszélnek. Mert ŐK feltétel nélkül szeretnek. Mindenkit. Szerintük. Hát hogyne. Mondom én ezt panaszképpen. Szeretnek, hogyha azt teszed ami szerintük neked tenni kellene, vagy ami szerintük neked jó. Mert ŐK jobban tudják. Hát hallgassunk rájuk. Hiszen olyan csodás, és példamutató az Ő életük. Körülvesznek minket a frázisok, amik megmutatják hogyan kellene gondolkodnunk, élnünk, tennünk.  Vakon gondolkodás nélkül kövessük hát őket.

A vízöntő korában pedig körülvesznek minket a médiumok. Tisztán halló, érzékelő, látó és egyéb megmondók. Közvetítők, hír hozók, lehozók, felvivők. Ezoterikus köntösbe bújt csajozók, pasizók.

Ezek csodás emberek. Komolyan. Messziről csodálom őket, magabiztosságukért, tévedhetetlenségükért.

Egy időben azt gondoltam egy lehetek közülük, mert olyan különlegeseknek láttam őket. Egy akartam lenni én is, mert bele olvadni a szürke masszába rémisztően hangzott. Csodáltam a fensőbbséges modorukért, a némileg leereszkedő hangsúlyú beszédükért. Mert mindig minden helyzetben tudták a megoldást, bár a legtöbbször fogalmam sem volt arról mit is beszélnek. De bíztam bennük, hogy Ők majd tudják a megoldást az én életemre. Majd segítenek, hogy ne fájjak magamnak annyira. Hogy az életem tényleg szép legyen, hiszen azt mondták odafentről az üzenetek hogy jobb lesz. Hiszen szerettek. Azt mondták. Aztán megrémültem. Mert nem magam irányítottam az életemet, hanem rábíztam magam valakikre. Hagytam magam vezetni. Mint valami szektában. NE tedd ezt, ne csináld azt, ne barátkozz ezzel, ne , ne, ne.....tiltások. Még több tiltás.

Halk hangon tiltakoztam, mert nekem ez nem volt jó. Nem éreztem magam jól. Félni kezdtem, mert nem tudtam felvenni a lépést és menthetetlenül lemaradtam. közben halottam, hogy gyerünk, gyerünk zárkózz fel. Hisz te ezt tudod....de nem tudtam. Nem láttam nem éreztem. Csak a kínzó egyedüllétet. Magamra maradtam, de ezt Ők nem vették észre. Lemaradtam, mert ennyit tudtam adni. ennyi van bennem. Nem volt gondom a családommal, nem volt bajom az elmúlt életemmel. Én a mostban akartam-akarok boldog lenni és nem érdekel, hogy három élettel ezelőtt kinek mit tettem vagy nem tettem.

Az ezoterikus társadalom kivetett magából.

A hagyományos szürke massza már rég nem fogad be.

Itt állok a senki földjén. Olyan vagyok mint egy vegyes házasságból született gyermek. Egyik valláshoz, felekezethez, gyülekezethez sem tartozom.

Magam vagyok.

Nem magányosan, csak, hogy tisztázzuk, hanem Magam magam. Mert Én Csajbók Ibolya Vagyok! Létezem, élek. Úgy ahogy tudok a legjobb tudásom szerint. Még akkor is ha ez nem tetszik, még akkor is ha ezért megköveznek.

Mondjanak önzőnek, egoistának. De egy valakinek kell megfelelnem és az Én magam vagyok. A saját szabályaim szerint játszom. Mert Játszom. Az életem. Egy fura virtuális játék részeként. Hisz én vagyok a főszereplő. Isten pedig a Bíró.

És nem egy másik ember.

Vágytam iszonyúan arra, hogy szerelmes legyek. De még inkább, hogy engem szeressenek. Úgy gondoltam 3 év szingliség bőven elég volt nekem. Élveztem minden percét, hisz hosszú idő után kiszabadultam és repülni vágytam.
Aztán elegem lett a repdesésből, a bulikból, a magányos estékből.
Konkrét elképzelésem volt a jelöltnek milyennek kell lennie. Értem ez alatt: kor, magasság, és ilyenek.
Kértem. Könyörögtem. Rimánkodtam az ég felé, hogy most aztán küldjenek egyet de izibe.
Nem történt semmi.
Faggattam a kártyát, kutattam az álmokat. Kerestem mindenütt. Szépen lassan bele is őrültem.
Igen. Az utcán sétálva elérkezett a pillanat amikor azt éreztem, ilyen az amikor valaki megbolondul. Pánikba estem.
Psziché nénihez mentem. Okosan, ügyesen felírt egy bogyót nekem. Naná, hogy nem szedtem. Szorgalmasan jártam hozzá, mígnem rákérdezett , hogy hat a gyógyszer. Bevallottam nem szedem. Azzal a lendülettel rúgott ki a rendelőjéből.
Hazafelé ballagva a decemberi hidegben felszívtam magam. (Ezósoknak: nos vagy a magasabb énem ereszkedett halló távolságba, vagy az őrangyalom rázott meg. ) A lényeg, hogy diskurzust folytattam saját magammal a Moszkva tértől a Nyugatiig. Mindezt magassarkúban, hogy érezzem a törődést.  
Közeledett a karácsony. Nem volt kedvem elutazni, így a családomat csábítottam fel picuri lakásomba karácsonyozni.
Szenteste ott feküdt az ágyon nevetgélve a két testvérem a sógorom anyukám és apukám. Az ölemben dorombolt hű társam Orion Rettenet Minipuma a MACSKA.
Végignéztem magunkon. Képtelen voltam letörölni a vigyort az arcomról. Olyan boldog mint akkor abban a pillanatban talán soha nem voltam.
Nem számított semmi más, csak az, hogy együtt vagyunk mi heten.
Nem számított hogy a pénztárcámban egy ötezres volt fizetésig. Nem számított, hogy évek óta nem ölelt meg senki szerelemmel. Nem számított a sok imával, kártyával, meditációval és még ki tudja mivel eltelt óra. Nem számított semmi más, csak mi.
Akkor és ott hálát adtam tényleg és őszintén Istennek, hogy itt vagyunk egymásnak.
Szeretlek titeket. Mondtam nekik. Ők csak rámnevettek, majd beszélgettünk tovább és néztük a Legyetek jók ha tudtok című filmet.

Másnap hazamentek.

Január 1-én pedig nemes egyszerűséggel besétált az ajtómon egy fiú.
Nem olyan mint amilyet elképzeltem, nem délceg jegenye, lova aztán végképp nincs, csak egy kutyája, és problémái. De szeret és én szeretem.

Egy hónapja költöztünk össze.

Megkérték a kezem. Elmesélem.

Portás bácsi ( továbbiakban Pb)
- Csóóóóókolom. Kihez tetszett jönni.
Én
-XY-hoz. Már vár.
Pb:
-Azt elhiszem, én is várnám magácskát.
Én:
- Megmondaná hanyadik emelet, már nem emlékszem.
Pb:
- Hoooogye drága. A 2. Hívom a liftet magácskának.-közben szélesen vigyorog.
Kérdezhetek valamit? Árulja már el nekem, hogy lehet valaki ennyire csinos?
Én:
-A genetika.
Pb:
- Van férje?
Én:
-Igen.
Pb:

Idővel az ember megérti,mi a különbség a között,hogy tartasz egy kezet vagy leláncolsz egy lelket. . . és megtanulod,hogy a szerelem nem azt jelenti,hogy lefekszel valakivel; és hogy ha nincs valaki melletted,nem azt jelenti,hogy egyedül vagy; és megtanulod,hogy egy csók még nem szerződés,és az ajándék nem ígéret; és elfogadod a zuhanást emelt fővel és nyitott szemmel;..és megtanulod az utakat a mára és a most-ra építeni,mert a holnap nem garantálja a terveidet,mert a holnapnak mindig van egy csomó olyan változata,ami megállíthat téged félúton;és idővel megtanulod,hogy a nagyon sok is,az életet adó meleg is égethet és elszenesíthet..
Fogjál hát neki ültetni a saját kertedet,és díszítgetni a saját lelkedet ahelyett,hogy mástól várod, hogy virágot hozzon. . .
- és tanuld meg,hogy tényleg el tudod viselni,hogy tényleg van erőd,és tényleg értékes vagy.
És az ember csak tanul és tanul. . .
És idővel megtanulod,hogy ha csak azért maradsz valakivel,mert gazdag jövőt ígér,előbb utóbb visszatérsz a múltba.
Idővel megtanulod,hogy csak az tud boldogságot adni,aki elfogad hibáiddal,és nem akar megváltoztatni,de ha csak azért maradsz valakivel,hogy ne légy egyedül,idővel majd nem akarod látni.
Idővel megtanulod,hogy az igazi barát kevés,és harcolnod kell érte, mert másként körülvesznek a nem igazak.
Idővel megtanulod,hogy a haragból kimondott szavak egy életen át bánthatják azt,akit megsérteni akartál.
Idővel megtanulod,hogy mindenki mondhatja "sajnálom",de megbocsájtani csak a nagy lelkek tudnak.
Idővel megtanulod,hogy ha megsértettél egy barátot,valószínű,soha nem lesz úgy,mint régen.
Idővel megtanulod,hogy lehetsz boldog az új barátokkal is,de eljön az idő,amikor hiányozni kezd az a régi.
Idővel megtanulod,hogy semmi sem ismételhető.
Idővel megtanulod,hogy ha megalázol és lenézel egy teremtményt, előbb-utóbb visszakapod sokszorosan.
Idővel megtanulod,hogy ha sietteted,kikényszeríted

....a fájdalomtól.

Reggeli készülődés közben ( hajvasalás ) megmozdítottam a fejem. Ez azzal járt, hogy a fürdőszobában fellelhető virtuális balta beleállt a hátamba. Jelenleg a karomat nagy nehézségek árán könnyes szemmel tudom csak felemelni, a fejem derékból fordul, és egy bazi nagy szikla van a hátamban a lapockáim alatt/között.

Kaptam pecabotot a pasimtól tegnap. Fel is avattuk. A Duna holtágban. Úgy kezdődött, hogy ellógtam a suliból ebéd szünetben. Indokaim voltak a lógásra, többek között nem volt jegyzetem mert ugye aki halaszt az pótolhatja a jegyzeteket a második évfolyamban. Mellesleg belecsöppentem egy összeszokott társaságba amiből nem csak azzal lógok ki, hogy nem ismernek hanem azzal is, hogy alapból más vagyok mint a körülöttem lévők. De ez mellékvágány.

Szóval ellógtam a szünetben. Röpke egy órás kerülővel haza is értem. A kerülő lényege, hogy felmentem a saját lakásomba összeszedni a húsdarálót a mai tatárbeafstekhez. Jó ez a majdnem kétlakiság, mert ami kell az tuti a másik lakásban van. De ez is mellékvágány. 

Szóval bringára kaptunk és hátizsákostól két botostól elgurultunk ( a gurulás dombra felfelé történt, nem értem hogy a viharba kerül egy Duna holtág a domb tetejére, de ez is mellékvágány).

Mióta vidéki kislány lettem sorban kapom az a jobbnál jobb program ajánlatokat. természetesen Budapesten.

Miért nem addig jutottam eszébe mindenkinek amíg a nagyfaluban laktam????

Azt hiszem nagyon csodálatos dolog hogy vannak bizsusok Budapest nagyfaluban.

Beújítottam egy fekete cicás fülbevalót.

Elvégre a házi Rettenet is fekete :D

Este 7 körül valahogy minden kutyatulajdonosnak eszébe jut házi kedvencével sétálni.

Ma is így történt. A környék kutyái fejvesztve védték a portákat, többek között a mi borjú nagyságú amúgy emberevő típusú házi kedvencünk is.

A kapu előtt fiatal lány sétált el hátratett kézzel, szemmel láthatóan és hallhatóan beszélt valakihez. Nos ez a valaki egy kávéskanna méretű Yorki volt, aki teljes másfél kilós komolyságával szembe szált ( szájalt ) az utcalakó ebekkel.

Amúgy igen kedvelem az ilyen kis ölebeket :D

Telefon a barátnőnek: Miért nem hívsz?

Nem akartalak zavarni.

Könyörgöm zavarj....:D:D:D

A sarkon van egy köcsögös. Illetve kerámikus. Álomszép kerámiái vannak. Mindenféle kaspó, madáritató, váza és egy csomó olyasmi amit nem tudok meghatározni funkció szempontjából viszont meglátod és felébred benned a vágy, neked kell egy olyan. Meseszerű lények, angyalok manók.

Hívó szavuknak engedve beléptem a kertbe, mert egyrészt kerestem valamit, másrészt muszáj volt. Közelebbről megnézve sokkal több mindent haza akartam vinni, mint a kerítésen túlról.

A műhely tárva nyitva, ember sehol. Bóklásztam a szobrok között amikor selymes érintésre riadtam meg. A lábamnál egy hófehér, égbolt kék szemű cica ücsörgött. Mélyen belenézett a szemembe, majd annyit mondott: miaúúú.

Végig simítottam bundáján a kezemhez dörgölőzött. Elbeszélgettünk. Ember továbbra sem volt sehol. Csöngettem, kiabáltam. Senki csak a macska a szobrok és én.

Egy pillanatra megállt az idő ahogy ott játszott velem a cica. Eszembe jutott saját holló fekete macskám. A fehér cica az én feketém negatívja volt egy pillanatra. Haza indultam, a macsek a kerítésig követett és egy búcsú miaúval elváltunk.

Azóta sem láttam ott embert csak a fehér cicát aki mindig elém jön ha arra járok.

Lehet Ő a kerámikus?

Szóval a dolog úgy kezdődött, hogy elköltöztem Budapestről Érdre. Illetve nem egészen, csak félig úgynevezett próbaidős költözésre. A pasimmal. Járulékos tartozékkal egy kutya és egy macska is gazdagítja mindennapjainkat. Első észrevétel a környékről, hogy a városfejlesztési osztályon dolgozó illetékes fejére borulhatott a Kis Növényhatározó, vagy a Kerti növények című becses könyv. A környező utcák a Szegfű, Bazsarózsa, Porcsinrózsa, Pemetefű és társai nevével büszkélkedhetnek. Az utcánk is a hangzatos Rebarbara nevet viseli. Ami szerintem jól áll egy növénynek na de egy utca nem hiszem, hogy büszkén visel egy kétség kívül érdekes növény nevet. Na de az utcát persze senki nem kérdezte meg ebben egészen biztos vagyok.

A ház mézeskalács házikóhoz hasonlít a kertben gyümölcsfák álldogálnak. Méltósággal viselve terhüket. A terasz hatalmas.

A háziállatok eddig csak szagról ismerték egymást, a bemutatás nem zárult éppen fényesen. Jelenleg az van, hogy a kutya befelé igyekszik jönni, a macska meg kifelé. Nem is lenne ezzel semmi baj, ha a találkozás nem a macs életébe kerülne...

Ebben a kérdésben jelenleg patthelyzet van. A békítő tárgyalások folynak a kert felosztása érdekében.