Le vagyok tolva.
Mert már régen írtam, meg különben is. Csak úgy mert megérdemlem.
Gondoltam leírom, csak úgy magamnak az elmúlt hónapokat, de aztán másképpen döntöttem. Mert már megbeszéltük, és különben is ha azt mondtam meg van bocsátva akkor mi a fenének felemlegetni. Mert akkor sok mindennek hívhatjuk de megbocsátásnak nem. Szerintem. Így aztán mivel új lapot kezdtem életem történetében az elmúlt dolgokat nem bolygatjuk. Mint már mondtam azért mert jelenleg nem sok jelentősége van.
Meséltem már, hogy az ősz a kedvenc évszakom? Nem? Akkor itt az ideje.
Szeretem nézni ahogy minden a télre készülődik. A levegő egyre csípősebb, az emberek egyre jobban felöltöznek. Sálakba nagy kabátokba bugyolálják magukat. Alig másfél hónap múlva itt a karácsony. Már most bombáznak minket karácsonyi dalokkal, és ugyan még egy nyamvadt mikulással sem találkoztam, (még kirakatban sem) de a levegőben ott az ünnep. Persze fanyalgók vannak, mert ugye a karácsony az elveszítette varázsát, lévén üzlet lett az is. De csak akkor ha beállsz a sorba. Nem muszáj neked is azt tenned amit a többieknek. Fanyalogni sem muszáj, hisz az is divatos lett manapság. Mindenért panaszkodunk. Ha esik, ha fúj a szél, ha süt a nap, ha hideg van vagy ha meleg. teljesen mindegy miért. Panaszkodunk mert nem figyelnek ránk, panaszt hallok ha ne adj isten valaki megkérdezi mi újság. Semmi nem jó. Közben meg azt hazudjuk, húúú de jó nekünk. Meg tulajdonképpen boldogok is vagyunk. Csak élvezni nem tudjuk azt ami van. Kőkeményen szelektálunk. Kivel mit és hogyan csinálunk. Mert MI és csakis mi vagyunk azok, akik körül az egész naprendszer forog.
A kedvencem persze az amikor a magukat másképpen gondolkodónak (modernül: ezoterikusoknak) mondók a szeretetről beszélnek. Mert ŐK feltétel nélkül szeretnek. Mindenkit. Szerintük. Hát hogyne. Mondom én ezt panaszképpen. Szeretnek, hogyha azt teszed ami szerintük neked tenni kellene, vagy ami szerintük neked jó. Mert ŐK jobban tudják. Hát hallgassunk rájuk. Hiszen olyan csodás, és példamutató az Ő életük. Körülvesznek minket a frázisok, amik megmutatják hogyan kellene gondolkodnunk, élnünk, tennünk. Vakon gondolkodás nélkül kövessük hát őket.
A vízöntő korában pedig körülvesznek minket a médiumok. Tisztán halló, érzékelő, látó és egyéb megmondók. Közvetítők, hír hozók, lehozók, felvivők. Ezoterikus köntösbe bújt csajozók, pasizók.
Ezek csodás emberek. Komolyan. Messziről csodálom őket, magabiztosságukért, tévedhetetlenségükért.
Egy időben azt gondoltam egy lehetek közülük, mert olyan különlegeseknek láttam őket. Egy akartam lenni én is, mert bele olvadni a szürke masszába rémisztően hangzott. Csodáltam a fensőbbséges modorukért, a némileg leereszkedő hangsúlyú beszédükért. Mert mindig minden helyzetben tudták a megoldást, bár a legtöbbször fogalmam sem volt arról mit is beszélnek. De bíztam bennük, hogy Ők majd tudják a megoldást az én életemre. Majd segítenek, hogy ne fájjak magamnak annyira. Hogy az életem tényleg szép legyen, hiszen azt mondták odafentről az üzenetek hogy jobb lesz. Hiszen szerettek. Azt mondták. Aztán megrémültem. Mert nem magam irányítottam az életemet, hanem rábíztam magam valakikre. Hagytam magam vezetni. Mint valami szektában. NE tedd ezt, ne csináld azt, ne barátkozz ezzel, ne , ne, ne.....tiltások. Még több tiltás.
Halk hangon tiltakoztam, mert nekem ez nem volt jó. Nem éreztem magam jól. Félni kezdtem, mert nem tudtam felvenni a lépést és menthetetlenül lemaradtam. közben halottam, hogy gyerünk, gyerünk zárkózz fel. Hisz te ezt tudod....de nem tudtam. Nem láttam nem éreztem. Csak a kínzó egyedüllétet. Magamra maradtam, de ezt Ők nem vették észre. Lemaradtam, mert ennyit tudtam adni. ennyi van bennem. Nem volt gondom a családommal, nem volt bajom az elmúlt életemmel. Én a mostban akartam-akarok boldog lenni és nem érdekel, hogy három élettel ezelőtt kinek mit tettem vagy nem tettem.
Az ezoterikus társadalom kivetett magából.
A hagyományos szürke massza már rég nem fogad be.
Itt állok a senki földjén. Olyan vagyok mint egy vegyes házasságból született gyermek. Egyik valláshoz, felekezethez, gyülekezethez sem tartozom.
Magam vagyok.
Nem magányosan, csak, hogy tisztázzuk, hanem Magam magam. Mert Én Csajbók Ibolya Vagyok! Létezem, élek. Úgy ahogy tudok a legjobb tudásom szerint. Még akkor is ha ez nem tetszik, még akkor is ha ezért megköveznek.
Mondjanak önzőnek, egoistának. De egy valakinek kell megfelelnem és az Én magam vagyok. A saját szabályaim szerint játszom. Mert Játszom. Az életem. Egy fura virtuális játék részeként. Hisz én vagyok a főszereplő. Isten pedig a Bíró.
És nem egy másik ember.
